Hírek

Beszámoló a Nádudvari Akarat Sportkör (NASK)
2016. évi tevékenységéről
Sportkörünk 2016 évben, sikeres évet zárt.
A női és a férfi felnőtt csapataink befejezték a 2015-2016 évi megyei bajnokságot.
Férfi csapatunk 18 győzelemmel 1 vereséggel és 1 döntetlennel zárta az idényt. A  csapat 1. helyen végzett, bajnokságot nyert.

Férfi csapat is megkezdte az edző meccsezést

NASK-Földes 31-27 

Az NB II bajnokságra készülő csapatunk felejthető mérkőzést játszott a Földesi fiúkkal. Sok pontatlansággal, védekezési hibával játszottunk. Van még mit javulni a játék minden elemében. Egyenlőre minél több mérkőzésre van szükségünk, hogy csiszolódjon, tisztuljon a játék.

Megkezdődött a felkészülés a 2016-2017-es idényre a NASK csapatainál.

Nádudvar ASK- DVSC serdülő 42-46

Nádudvaron edzőtáborozó DVSC utánpótlás csapatai közül a serdülő csapattal játszott felkészülési mérkőzést a női gárda.Győrvári Viktor serdülő csapata a kétszer harminc perc során végig nyitott védekezést alkalmazott. Ennek köszönhetően igen futós, szaladósra sikerült a mérkőzés. Ez nem fekszik igazán a mi csapatunknak, de viszonylag jól állták a lányok a sarat. A mérkőzés során volt, hogy 10 góllal is vezetett az ellenfél, de a végére kicsit sikerült javítani az eredményen. Rásó-Zoványi Szilvia teljesítménye kimagasló volt. A csapat többi tagja az első félidőben idény eleji formát mutatott, mindössze 11 gólt tudtunk lőni. A második félidőben már alakult a játék, felvettük a ritmust a serdülő lányokkal és kevesebbet hibáztunk. Így végül egy jó iramú, sportszerű mérkőzést játszottunk.  

Beszámoló a Nádudvari Akarat Sportkör (NASK)

2015. évi tevékenységéről

Sportkörünk 2015 évben, a 2014-ben megkezdett munkáját folytatta.

A női és a férfi felnőtt csapataink befejezték a 2014-2015 évi megyei bajnokságot.

Férfi csapatunk alapszakaszban 14 győzelemmel 2 vereséggel, a rájátszásban 2 győzelemmel, és vereség nélkül zárta az idényt. A csapat 1. helyen végzett, bajnokságot nyert.

A női csapatunk 3 győzelemmel és 11 vereséggel a 6. helyen végzett.

Női mérkőzések

2016. május 1. vasárnap

10:00

 

Nádudvari ASK

 

- Hajdúszoboszló ANK SE

   

 

 

2016. május 8. vasárnap

16:00

 

Berettyó MSE

 

- Nádudvari ASK

   

 

 

2016. május 22. vasárnap

10:00

 

Nádudvari ASK

 

- KK Hajdúszoboszló

Férfi mérkőzések

JSN Epic template designed by JoomlaShine.com